Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kákapinty

2007.12.27

A kákapinty

A kákapinty Ausztráliában él. Két alfaját különböztetjük meg. A törzsalak - mely sokkal kiterjedtebb területen él mint a másik alfaj (Bathilda ruficauda) - jellemzői: piros csőr, hasonló színű a fej és a homlok is. A szem pirosas- barnás, narancs színű a szemgyűrű. A tollak a háton és a szárnyon matt-olívazöldek. A felső farkfedők pirosak fehér pöttyökkel. A mell sárgás-zöldes-fehér. A lábak is pirosak. A testen elszórtan vannak fehér pöttyök. A tojón a maszk kiterjedése kevésbé jellemző. Átlagos mérete 10cm, bár a természetben ennél akár 2 cm nagyobb is lehet. A másik alfaj (Bathilda ruficauda claerescens) színe annyiban tér el a törzsalakétól, hogy a zöld háttollak zöld színűek, míg a mell és a has inkább sárga, mint fehér. A maszk színe intenzívebb és kiterjedtebb. Sajnos a tenyésztők a két alfajt szinte teljesen összekeverték. Kezdetben az ára, később a betiltott Ausztráliából történő export miatt. Mint a többi tetszetős Ausztráliában honos fajt is a borsos ára dajkamadárral történő neveltetés miatt majdnem alkalmatlanná tették a saját fióka nevelésére. A tágas helyen kívül a sikeres költetés alapja a hangyabáb ,a tojásos nevelőeleség, és a csíráztatott mag természetesen a pintyeknek adott szokásos magkeveréken kívül. A tartásával kapcsolatban számtalan cikket olvashattunk már, így ebben a cikkben inkább a kevésbé publikált színváltozatairól ejtek néhány szót.

                                   

Színváltozatok: A legkorábban jelentkezett színváltozat az ún. sárgamaszkú. A színváltozatot világos piros csőr, sárga láb, sárga maszk és sárga felső farkfedők jellemzik. Öröklődés szempontjából recesszív tulajdonság. A nálunk még mindig nem túlságosan elterjedt tarka színváltozat. Európában Oppenborn írta le először 1978-ban. A feljegyzések szerint egy volierben tartott kákapinty csapatnál jelent meg, ahol a többszörös beltenyésztés fordult elő. Nevezetesen a fiókákat nem távolították el a volierből így sokszor szülő -gyerek párosodások fordultak elő. A beltenyésztés egyébként sok mutáció rögzítését segítette elő illetve sok új színváltozat kialakulásában játszik fontos szerepet. A veszélye viszont a károsító ágensekre való együttes reagálás. Pl. betegség szinte végigsöpör az állományon. Azonkívül a testmérete csökken és gyakoribbak a fejlődési rendellenességek. A tarka színváltozat receszíven öröklődik. Azaz ha egy vad színű madárral keresztezzük, akkor a fiókák mindegyike vad színű, de "hordozó" lesz. Azaz a rajzolatért felelős génpár egyik tagja normál viszonyokat, míg a másik gén a tarkaságot hordozza. Az F2- ben ha F1 generáció fiókáit keresztezzük egymással, akkor25% vadszínű, 25% tarka, 5o% tarkaságot hordozó lesz. Ennél a párosításnál célszerűbb az F1 fiataljait a tarka szülővel visszakeresztezni, hisz ekkor ha tarka hordozót párosítunk tarkával, akkor 5o% tarka, és 5o% tarka hordozó utódokat nyerünk, másrészt nem olyan szoros beltenyésztést végeztünk. A tarka szín alapján megkülönböztetünk sárga-, illetve fehér- tarka madarakat.
Isabell színváltozat. Elsősorban a "színérzékeny" tenyésztőket örvendeztette meg a halványabb testű és halványabb maszkszínekkel rendelkező egyedek megjelenése. Mivel drágább, mint a normál színű, de a különbség az árral arányban nem számottevő, igazán túl nagy népszerűségnek nem örvend.

A sárga színváltozat. Néhány éve tűnt fel főleg a nyugati madárpiacokon az igen tetszetős sárga színváltozat. Az általam látott madarak a sárga maszkú sárga testű színmegjelöléssel jellemezhetők. A gyakorlatilag tiszta sárga madarak öröklődésével kapcsolatos információk úgy tűnik az ára miatt elérhetetlen. A leírások alapján vannak piros maszkkal és sárga testtel rendelkező egyedek is.
Várható színváltozat a fehér. Úgy tűnik sikerül a fehér-tarka madarak szigorú céltudatos tenyésztésével csaknem teljesen fehér testű madarakat létrehozni. Néhány év múlva biztos teljes lesz a siker. Ha tenyésztéssel nem próbálkozunk meg akkor is érdemes színfoltként tartani ezt a gyönyörű madarat.